3.Fejezet

Sziasztook! Meglepii! :) Most nem feledkeztem el róla, úgyhogy hoztam a részt. Jó olvasást! xx R

Luke.

Mivel én már majdnem befejeztem a vacsorát, mire Anna ideért, ezért az összes figyelmem rá tudtam irányítani. Persze úgy, hogy ez senkinek se tűnjön fel, még neki se. Általában ezt a játékot úgy játszák, hogy a fiú rohan a lány után, aki kéreti magát és nemtörődöm veled játékot űz a fiúval. Nos úgy döntöttem, hogy a szórakozás kedvéért ezt fordítsuk meg. Most én játszom nem törődömöt. A lányok kíváncsiak, és én ezt ki is fogom használni. A titokzatos emberek mindig vonzóbbak, mert érzed a késztetést arra, hogy meg akard fejteni. Akármilyen nehéz is lesz, nem fogok beszélgetést kezdeményezni vele, nem fogok ránézni, csak ha ő nem figyel. Biztos vagyok benne, hogy akkor már kíváncsi lesz rám és érdekelni fogom.
- Mondd csak Luke, melyik osztályba jársz? – Nézett fel rám az igazgatónő, miközben próbálta elvágni a párolt zöldséget a tányérján. Ezt én csak összeráncolt szemöldökkel néztem, mert nem értettem, hogy azt minek még jobban összevágni. Végül egy fejrázással annyiban hagytam és válaszoltam a kérdésére.
- Nos, Anna osztálytársa és egyben padtársa is vagyok. – Mondtam egy mindent tudó mosollyal.
- Ó, Anna nem is mesélted! – Dorgálta meg lányát, aki már most kezdett bepipulni. Erre abból következtetem, hogy egyre vörösödik az arca, na meg persze azt a mérges ábrázatot se lehet figyelmen kívül hagyni. Olyan volt, mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatna! Ezt aranyosnak találtam, és kicsit kuncogtam is rajta, mire ő felém kapta a fejét és bokán rúgott. Erre csak egy szúrós pillantással válaszoltam, majd újra az igazgatónőre figyeltem, mivel még mindig rólam volt szó.
- Tudod, megnéztem a jegyeidet. Ahhoz képest, hogy milyen hírek keringenek rólad, nagyon jól teljesítesz. Mi ennek az oka? Mármint, ezt nem sértésként mondom, csupán kíváncsivá tettél. – Mondta a végét kicsit védekezőbben, gondolom eléggé fura pofát vágtam hozzá.
- Hát, mindig azon a véleményen voltam, hogy nem kell mindent elhinni, amit hallunk. Néha rám fognak dolgokat, amiket el sem követtem. Néha félreértik a helyzetet, és utána nem hagyják, hogy elmagyarázzam, mi is történt igazából. De már megszoktam, hogy mindenki össze-vissza beszél rólam mindenfélét. Nekem csak az számít, hogy a 3 szem barátom, akik tudják, hogy ki vagyok igazán, ők hisznek nekem. Nekem elég, hogyha bennük megbízhatok. – Vontam meg a vállam, majd kotorásztam a tányérom, mintha még enni akarnék.
- És ha szabad megkérdeznem, ki az a három szerencsés, aki ismerheti az igazi Luke Hemmings-t? – Kíváncsiskodott tovább mosolyogva. Hű, ő aztán jó sok mindenre kíváncsi. Talán csak arra megy ki a játék, hogy megpróbálja kiismerni a suli ’bad boy’ –át, még ha nem is vagyok az, de azt hiszem, már sose mosom le magamról.
- Michael Clifford, Calum Hood és a legjobb barátom… - És már majdnem rávágtam, hogy Ashton, de aztán rájöttem, hogy ő már nem így gondolja ezt. – És az anyukám. – Mondtam a végére. Ezzel végül is nem hazudtam. Anyával rettentő jó a kapcsolatom, és néha tényleg jobban ismer engem, mint én saját magamat.
- És ki az a legjobb barát? – Kérdezett rá arra, amire a leginkább nem akarok válaszolni.
- Ashton. Ashton Irwin… De öhm, ez többé már nincs így, de mindig is ide fogom sorolni. Most pedig ha megbocsájtanak…Khm. – Mondtam nyökögve, majd gyorsan kiviharoztam a konyhából, fel a szobámba. Nem tudom, mi ütött belém, de egyre nehezebben viselem, hogy Ash még mindig nem szól hozzám. Lehet, hogy mindenki azt hiszi, hogy a fiúknál ez nem így megy, meg hogy nem érdekli őket, hogyha összekapnak. De nálunk ez nem így van. Könyörgöm, már akkor a legjobb barátom volt, mikor még egy szót se tudtam kimondani. Mivel ő majdnem 2 évvel idősebb, mint én, mindig ő szokott pesztrálni meg észhez téríteni. Csak ráfeküdtem az ágyamra és bámultam a plafont. Nem hiszem el, hogy hagytam a dolgokat így elcsesződni! Talán ha többet kerestem volna, vagy erőszakosabb lettem volna, akkor el tudtam volna neki magyarázni, hogy az egész egy félreértés, és fogalmam sem volt, hogy köze van ahhoz a lányhoz. Mikor hallottam, hogy anya búcsúzkodik, azért lementem, mert nem akarok bunkónak tűnni, pláne azért, mert nem akárkik vannak most nálunk.
- Ó, Luke, sajnálom a korábbiakat. Tapintatlan voltam. – Szólalt meg egyből az igazgatónő, amint meglátott.
- Semmi gond! Nem tudhatta. – Válaszoltam szomorúan, majd kezet ráztam a férjével, Anna-t és az igazgatónőt pedig csak egy köszönéssel búcsúztattam.

Mikor elmentek anyával bementünk a konyhába, és csendben elpakoltuk a tányérokat, meg elmosogattunk. Lehet hogy meglepő, de néha még főzni is szoktam vele, mivel olyankor sokkal fesztelenebb a légkör közöttünk, és néha akkor beszéljük meg a nehéz témákat.
- Remélem nem haragszol, amiért elmondtam nekik az ügyet, ami Ashtonnal történt. – Nézett rám félve anya, de én csak mosolyogva megráztam a fejem. Igen, anya is tudott róla. Tőle kértem tanácsot, hogy mit tehetnék, de Ash hajthatatlan.
- Nem gond, talán majd megpróbálják megértetni vele is, hogy nem szándékosan tettem. – Sóhajtottam, majd a maradékot bepakoltam a hűtőnkbe.
- Menj csak, majd elpakolok! – Simított végig anya a karomon, mire én mosolyogva bólintottam, majd felmentem a szobámba és beálltam a zuhany alá. Azt hittem, hogy nem időztem ott sokat, viszont mikor ránéztem az órára, akkor láttam, hogy majdnem egy órát benn voltam. Marha jó lesz holnap így suliba menni! Már most úgy érzem magam, mint egy adag szar!
- Luke! Le tudnál jönni? – Kiáltott fel anya, de mégis olyan gyengének tűnt a hangja. Én meg fejvesztve egy szál törölközőben rohantam le a lépcsőn.
- Mi az? Baj van? – Értem be a nappaliba, és láttam, hogy anya valami papírt szorongat.
- Azt hiszem, hogy itt az ideje annak, hogy elmondjam neked. – Suttogott, mire én kezdtem ideges lenni.
- Anya! Megijesztesz! – Figyelmeztettem, mire jelezte, hogy üljek le mellé. Én mit sem törődve vele, hogy csak törülköző van a derekamon, és még vizes is vagyok, leültem a kanapéra, mire ő reszkető kézzel felém nyújtotta a papírt, amibe eddig bele volt mélyedve.
- Mi ez? – Kérdeztem zavartan, miközben elvettem.
- Nos, apád pár hónappal ezelőtt… - kezdte, de addigra már átfutottam a sorokat.
- Beadta a válópert! – Fejeztem be suttogva az előző mondatát, mire ő csak reszketve, könnyekkel elárasztott arccal hozzám bújt. Én pedig szorosan köré fontam a karom. Mindig is én voltam az, aki valójában vigyázott anyára, és nem az apám. Neki mindig fontosabb volt a pénz meg a rohadt munkája.
- Ne aggódj anya! Én itt vagyok veled! Megoldjuk, ketten! – Próbáltam nyugtatni, de erre csak még jobban zokogni kezdett.
- Té-téged is el akar venni tőlem. – Remegte, mire én éreztem, hogy egyre dühösebb leszek.
- Miért? Mire jó ez neki? Egészen eddig nem léteztem számára? Akkor most miért? – Tettem fel a kérdéseket olyan sorrendben, ahogy átvillantak az agyamon.
- Hogy mindent elvehessen tőlem. Luke, nem vagy még nagykorú, ezért erről te nem dönthetsz! – Simította végig az arcom, mire kicsit lehiggadtam, de szerencséje volt az apámnak, hogy most nem volt itt, különben biztos, hogy behúztam volna neki egyet. Igazán megérdemelné!

Addig ültünk a nappaliban, amíg anya el nem aludt, aztán pedig felvittem a szobájába. Betakartam, majd adtam egy puszit a homlokára.
- Kérlek maradj itt! – Kérlelt esetlenül, mire én csak elmosolyodtam, és befeküdtem mellé az ágyba, miután elrohantam az alvós gatyámért. Mikor befeküdtem mellé szorosan mellém feküdt. Sosem láttam még ilyen összetörtnek. Mert bármekkora barom is volt az apám, anya mindig is szerette őt, mindennek ellenére. Csak az a baj, hogy apa ezt nem igazán tudja értékelni. Velem sem törődik nagyon, valószínűnek tartom, hogy azt sem tudja, hogy mikor van a szülinapom, meg ilyenek. Csak ha anya eszébe juttatja. Sokáig nem tudtam aludni, mert azon kattogott az agyam, hogy ezek után mi fog történni. Apa bármire képes, és tudom, hogyha akar, akkor simán elperel a bíróságon anya mellől. Viszont én azt nem igazán fogom hagyni, de a törvény ellen nincs választásom. De az biztos, hogy nem fogom engedni, hogy anyától bármit is megfosszon! Vigyázni fogok rá, és gondoskodok róla, hogy a legjobbat kapja mindenből, majd akkor is, ha esetleg apám győzne.

Reggel arra ébredtem, hogy anya mozgolódik mellettem. Szerintem próbált felkelni anélkül, hogy felkeltene engem.
- Minden rendben? – Kérdeztem tőle a reggeli rekedtes hangomon.
- Persze, aludj csak. Felhívom az igazgatónőt, hogy ma nem mész iskolába. – Mondta kedvesen, mire én bólintottam és azt hiszem, hogy egyből vissza is aludtam. Bár azt hiszem, hogy azt még hallottam, ahogy anya az alsó szinten sutyorog a telefonba. De nem törődtem vele, most csak nem akartam emlékezni arra, ami tegnap történt. És az alvás az pont megfelel erre.

Legközelebb mikor felkeltem, már erősen sütött a nap, és fogadni mertem volna, hogy már délután van. Lassan átcsoszogtam a szobámba, majd megint lefürödtem, addig is csináltam valamit. Aztán utána ránéztem a telefonomra. Cal és Mikey rengetegszer hívtak, de most nem volt erőm felhívni őket, és megmagyarázni, hogy mi történt. Helyette csak írtam egy üzenetet, hogy ma nem tudok próbára menni, de a szombati koncerten számíthatnak rám. Még csak szerda van! Addigra talán összeszedem magam. Felöltöztem, majd leslattyogtam a lépcsőn.
- Anya! – Kiáltottam, de sehonnan sem érkezett válasz, mire kezdtem kicsit aggódni, de aztán megtaláltam az üzenetét a hűtőn, miszerint elment itthonról, majd este felé jön. Gyorsan összedobtam magamnak egy tál ebéd szerűt abból, ami tegnapról maradt, majd beültem vele a tévé elé. És akkor megint megpillantottam azt az átkozott papírt, ami most teljesen felforgatta az életünket, és készül tönkretenni minket. Hirtelen undorodni kezdtem az apámtól. Nem is a válás miatt, mert amúgy se volt soha velünk, hanem azért, mert minek kellenék neki én? Valószínű azért, mert akkor majd győztesnek érzi magát vagy mit tudom én. Mostanában nem egészen volt normális. Aztán már az ételt se kívántam, így kiöntöttem a szemetesbe, majd azt csináltam, amit mindig, mikor nem akarok társaságot magam körül. Kimentem a partra. Csak én, a deszkám és a vad óceán. Úgyis rám fért már, hogy csak magamra koncentráljak, és kicsit gyakoroljak. Egész délután megállás nélkül a deszkán voltam, de mindig jobb és jobb akartam lenni. Többet akartam, felejteni akartam. Nem akarok az apámmal élni. Mikor már lihegtem a dühtől és a fáradtságtól, kiültem a partra. Próbáltam lecsillapítani magam, de nem ment. Egyszerűen felcseszett ez az egész. Úgy éreztem, üvöltenem kell, és nem féltem megtenni.
- A rohadt életbe! – Kiabáltam a víz felé nézve. Nem érdekelt, hogy ki nézett. Rohadtul nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások. Ez egy kicsit segített, majd végül csak ültem a parton és bámultam ki a fejemből. Az arcomat a tenyerembe temettem, mert lövésem sincs, hogy mihez kezdjek. Ashton biztos szolgálna most pár jó tanáccsal. Ha nem lennénk fasírtban, már rég felhívtam volna. Kínomban már nem tudtam, hogy mit csináljak. Még nem akartam hazamenni. Ezért csak beeveztem, felültem a deszkára, és figyeltem, ahogy lemegy a nap. Általában ezt megcsodálnám, mert tényleg gyönyörű, de jelen esetben nem igazán keltette fel az érdeklődésemet. Csak néztem, és megvártam amíg teljesen sötét nem lett. Szeretek sötétben itt lenni, mert akkor olyan, mintha nem lenne rajtam kívül senki világon. Csend van, és nem hallatszódik ide a város zaja, az emberek meg már nem keverednek ide. Jó csak azt hallgatni, ahogy a hullámok elérik a partot, majd lustán visszacsapódnak, hogy helyet adjanak az újonnan érkező víztömegnek. Nyugtató hatású, és ellazít. Ezt talán csak azok értik, akik ilyen helyen élnek. Akik meglátják a szépséget és képesek elmenekülni a belváros forgalmából ide, ahol egy kis nyugalmat találhatnak. A nyaralók csak annyit látnak ebben, hogy milyen gyönyörű az óceán és szívesen megmártóznának benne. Viszont ez annál sokkal több! Csak tovább kéne látni az orrodnál. Most olyan nevetségesen érzem magam. Mi a francért gondolkodok ilyen baromságokon? Kinevettem magam, majd leugrottam a deszkáról, és kiúsztam a partra. Gyorsan hazadobtam azt, de be se mentem a házba, csak ott hagytam a teraszon, majd bementem a városba és kerestem egy jó klubot. Nem iszok sokat, és nem is gyakran, de most szükségem volt rá, hogy jól berúgjak. Csak ültem a pultnál és sorba kértem az erősebbnél erősebb piákat, de még mindig ott volt az eszembe, hogy miért is csinálom ezt. Miért kell most mindent elbasznia? Miért nem tud csak kibaszottul elválni, aztán kész! Ki nem szarná le, hogy már nem köti őket össze egy papír, a helyzeten nem változtat, hogy nincs otthon, mert azt már megszoktuk.
- Luke! Luke! – Ordított valaki mellőlem, de én még csak rá se néztem, hátha akkor elmegy. – Gyere szépen haza! Most már elég volt a piából! – Szólt hozzám most már óvatosabban, és lerángatott a székről, majd ki a bárból.
- Ezt most miért kellett? – Csattantam rá, vagyis rájuk. – Eddig se voltam olyan kurva fontos, akkor most mi történt? Ja, hogy megtudtátok mi történt, és akkor egyből sajnálni kell. jaj, szegény Luke! A szülei elválnak és az apja tönkre akarja tenni az anyját, meg elperelni tőle a gyerekét, hogy aztán egy másik országba költözzenek, és amíg ő üzletel, addig a fia kibaszottul egyedül megdöglik az üres lakásban. Elegem van! – Ordítottam velük az utca közepén.
- Hemmo, mi nem tudtuk! Csak azt, hogy elválnak, de akkor már értem, hogy miért ittad le magad. Bár ahogy érzem, még nem vagy teljesen részeg!
- Persze, hogy nem vagyok részeg! Mert nem hagytátok, hogy befejezzem. Most pedig hagyjatok békén! – Dörrentem rájuk, majd elindultam hazafelé.
- Luke! Tudom, hogy szükséged van ránk! – Kiáltotta utánam, mire megmerevedtem, és lassan megfordultam.
- Igen? Ezt pont te tudod a legjobban, igaz? Mert olyan kurva jól végighallgattál! Mert nem bíztál meg a legjobb barátodban Ashton! Akkor rohadtul tudhatod, hogy mire van szükségem!
- Én, sajnálom. Anna elmondta, amit anyukád mesélt neki. Igazad volt. – Adta meg magát, de nem érdekelt. Csak azt akartam, hogy elhúzzanak a büdös francba.
- Már tökmindegy! – Legyintettem, majd elindultam hazafelé, otthagyni a három döbbent arcot, akiket a legjobb barátaimnak hívok, ha valóban azok. – Megleszek én egyedül is! Nem kell senki sajnálata! – Ordítottam még, bár nem hinném, hogy bármelyikőjük is meghallotta volna.

2.Fejezet

Szaisztook! Elnzést kicsit nagyon elfeledkeztem a dolgokról és hát ne haragudjatok de fogalmam sincs miről írjak üres dumát a rész előtt, szóval csak simán jó olvasást!
Regi. xx

Luke.

Másnap reggel szokatlan módon az ébresztőm előtt felkeltem. Na persze nem azért, mert ennyire izgatott lennék a suli miatt, hanem inkább a mellettem ülő vadócka volt az oka annak, hogy vártam a napot. Úgy gondoltam, hogyha már előbb felkeltem, akkor azt az időt hasznosítom is. Mint minden reggel, most is az ablaknál kezdtem, és széthúztam a függönyöket. Apám! Esküszöm minden reggel kelek korábban, ha ez a látvány fogad! Csak mosolyogva nekidőltem a falnak, és az ablakon át figyeltem az újdonsült szembe szomszédomat. Feltételezem futni volt, mivel épp a házuk előtti füvön nyújtotta a lábait, és ami nekem ebben előnyömre vált, hogy nekem háttal végezte ezt, így jó rálátásom volt a kerek idomaira. Már majdnem kinyitottam az ablakot, hogy valami megjegyzést tegyek rá, de aztán meggondoltam magam. Mert ebből nekem csak hasznom származhat. Amíg nem tudja, hogy figyelemmel kísérem a reggeli tevékenységét, addig teljesen zavartalanul nézhetem őt. Megvártam amíg bemegy, majd én is nekiálltam összeszedni magam.

Lerohantam a lépcsőn, és beüvöltöttem a konyhába anyáéknak, hogy elmentem. Meg sem vártam a választ, csak felkaptam a cipőmet és már ki is léptem az ajtón. Eléggé ráérősen mentem a suli felé, mivel még rengeteg időm volt. Ahogy mindig is, most is megtartottuk a szokásunkat, és a srácokkal a suli előtt találkoztunk.
- Reggelt! – Köszöntem nekik, mire Cal hasonlóképp üdvözölt, Michael meg csak bólintott. Nem különösképp szoktuk magunkra venni, hogy még csak nem is köszön, de ő nem szereti vesztegetni a szavait, meg már amúgy is hozzászoktunk.
- Ez még csak a második nap, de eskü már most fosul érzem magam, hogy Ashton nincs itt! – Nézett Calum az említett felé, aki ezúttal Anna nélkül, az új haverjaival érkezett suliba.
- Sajnálom srácok! Ha akartok, menjetek csak, hiszen attól még a ti haverotok, hogy engem ki nem állhat! – Mondtam nekik, majd ott is hagytam őket. Bementem a suliba és a szekrényem felé vettem az irányt. Közbe-közbe megállított néhány haverom, hogy átlagos dolgokat kérdezzenek. A tipikus mit csináltam nyáron meg ilyenek. Azt nem értem, hogy a felüknek agya sincs, akkor minek állok le velük egyáltalán.
- Szijja Luke! – Hallottam meg mögülem a vinnyogást. Ó baszki már csak te hiányoztál! Most már tudom, miért volt olyan nyugis a tegnapi nap. Nem volt szerencsém találkozni Ms.Agyatlannal. Fájdalmas arcot vágtam, és megpróbáltam a lehetetlent, és nem leordítani a haját a fejéről. Mert higgyétek el, legszívesebben elküldeném melegebb éghajlatra, de abból is csak annyi jönne le neki, hogy menjünk kettesben nyaralni a trópusokra. Hányok tőle!
- Sandy! – Perdültem meg hatalmas műmosollyal az arcomon, majd mentem volna tovább, ha nem liheg a nyakamba.
- Jaj, annyira örülök, hogy újra látlaaak! Tegnap hiányoltalak ám!– Nyávogott tovább, de megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a fülsértő hangját. Mint minden suliban, nálunk is van egy buta szőke tyúk, aki azt hiszi, hogy övé a világ, és hogy itt mindenki oda van érte, csak a miénk éppenséggel vörös volt. Szánalmas! – Mondd csak, mikor lesz legközelebb koncitook? Annyira, de annyira szupi az a szááám! Hogy is hívják? – Nézett fel rám, mire én sóhajtva megálltam, mert végre odaértünk a termem elé.
- Ha ennyit mondasz, akkor honnan a szarból tudjam, melyikre gondolsz? De ha most megbocsájtasz … - Mutattam az ajtóra, hogy bemennék, és el is indultam, csak az volt a baj, hogy a modern műbarbi is jött utánam, mire csak forgattam a szemem.
- Tudod az a…! Ó, várj eléneklem! – Jaj, csak azt ne! – Midnight memorieeeees … - Kezdett el kornyikálni, mire én csak az égnek emeltem a fejem és a padom felé igyekeztem, ahol már Anna is ott volt, és legnagyobb meglepetésemre Ashton is ott ült mellette. Mind a ketten engem figyeltek, és Ash visszafojtott vigyorral nézte, ahogy a vöröske kornyikálva jön utánam.
- Én azt hiszem inkább megyek! – Ugrott fel Ash, és indult volna el, de megtorpant.
- Te meg mi a francot vinnyogsz itt? – Kérdezte összeráncolt szemöldökkel, mire Sandy befejezte az „éneklést”. Zene füleimnek! Mondanom sem kell, hogy Ash se szívleli.
- Hát a ti számotokat! – Mondta, és úgy nézett Ashton-ra, mintha elmentek volna neki otthonról. Mármint hogy Ashtonnak. Erre ő vadul vihogni kezdett. – Most meg mi van? – Nyávogta, mire odafordultam hozzá.
- Mondjuk az, hogy ez nem is a mi dalunk IQ fighter.
- Huuupsz! Tényleg nem? – Kuncogott idétlenül. – Akkor melyik az? Énekelj egyet légyszíííí!
- Ha megteszem, akkor lekopsz? – Kérdeztem tőle felvont szemöldökkel.
- Ez nem volt szép! De akkor igen, csak énekelj valamit. – Ú, most megsértődött. Hogy oda ne rohanjak! Elénekeltem neki a Beside you refrénjét, majd rá sem nézve a helyemre siettem.
- Ez valami isteni volt! – Ujjongott. – Később találkozunk! – Erre hátra se fordultam, csak a szememet forgatva leültem. Mikor láttam, hogy kiriszálta azt a lapos seggét a teremből, egy hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem, és a fejem a padra döntöttem. És ekkor észrevettem, hogy valami ragasztva van az aljára, és a vége kilóg a szélén, így könnyen észre lehet venni. Levettem, és láttam, hogy Hemmo névre van címezve. Egyetlen egy ember szokott így hívni, ezért vadul feltéptem, de csak egy sort találtam benne. „Suli után a szokásos helyen. Beszélnünk kell! – A” Anélkül, hogy odaírta volna a végére is tudtam volna, hogy ő írta. A papírt begyűrtem a táskámba, és előszedtem a fülesem, majd hozzádugtam a telómhoz.
- Mi az, már nem is köszönsz? – Szakította félbe tevékenykedésem Anna.
- Te kérted, hogy hagyjalak békén. – Mondtam neki egy vállrándítással, és képzeletben megveregettem a vállam. Úgy döntöttem, hogy taktikát váltok. Talán majd ha nem veszem figyelembe, vagyis úgy csinálok mintha nem érdekelne, akkor majd ő fog igyekezni utánam. Ennek a gondoltára el kellett fojtanom egy vigyort, és bedugtam a fülembe a fülhallgatót, majd benyomtam a zenét.

Az első három óra rettentő lassan telt el. Azt hittem, hogy már sose fog megszólalni az a rohadt csengő. Amint meghallottam, kirohantam a folyosóra és indultam is az udvar fele, a szokásos helyünkhöz. Közben azonban egy beszélgetés megütötte a fülem.
- Jaj, annyira édes vooolt! És amit énekelt! Jaj csajok, ez tuti, hogy jelentett valamit! – Vinnyogott Sandy. – De ajj látnotok kellett volna! – Vált undokabbá a hangja. – A kiscsaj szinte tátott szájjal bámulta, ahogy nekem énekelt.
- Bizti féltékeny volt, hogy Luke neked énekelt, és nem neki! Annyira összeilletek! És látszik rajta, hogy oda van érted. Csak a rosszfiús imidzs miatt nem meri kimutatni. – Mondta neki az egyik rabszolgája. És nekem itt elegem volt. Elindultam feléjük, de Cal és Mikey még pont időben elkaptak hátulról.
- Ne csinálj jelenetet Luke. Nem ér annyit! – Próbált hatni rám Michael, miközben megkísérelte, hogy elrángat onnan.
- Jó, tudok menni magamtól is! – Rántottam ki a karom a szorításukból, és elindultam hátra a fákhoz. Időközben elhaladtam Ashtonék mellett, mire bólintottam neki, hogy vettem a lapot, láttam az üzenetét. Ő is bólintott egy aprót, majd tovább beszélgetett a haverjaival. Hátul megálltam és nekitámaszkodtam egy fának, majd behuny szemekkel próbáltam lenyugodni. A fiúk ismernek és tudják, hogy ilyenkor hagyni kell, hogy lehiggadjak, ezért inkább ők is odamentek Ashékhez. Nem hiszem el, hogy Sandy már a második nap felcseszte az agyam! Egyszerűen elegem van abból a csajból! Még szerencse, hogy idén végez. De egy dologra hasznos volt legalább! Eszembe juttatta, hogy hétvégén koncertünk van. Ó, igaz! Még nem is említettem, hogy Ashton helyett van egy új dobosunk, akivel én még nem találkoztam, a srácok szedték össze valahonnan, de a nevét nem mondták meg, mert nem emlékeznek rá. Vagy csak nem akarták elmondani, hátha ideges leszek miatta. Odaadták neki a számokat, hogy gyakoroljon. Holnap lesz próba. Legalább valami jó is történik ezen az átkozott héten!

 Nagy bánatomra hamar eltelt a nagyszünet, majd ülhettem vissza és poshadhattam a padba. Amint vége lett az utolsó órámnak egyből a partra mentem. Ugyanis ott szoktunk lógni minden nap, meg ugye van még egy ügyem Ashtonnal.
- Luke! – Hallottam meg magam mögül a hangot.
- Ashton! – Biccentettem, majd néztem, ahogy leül mellém a dombon. Jó kis hely volt ez. Nem nagyon szoktak erre járni emberek, mert itt elég kavicsos a part, és nem strandolnak. Viszont kisebb csapatok, baráti társaságok előszeretettel választják ezt a helyet egy kis esti murira.
- Rövid leszek. Csak két dolog. – Kezdett bele, és ezzel jelezte is, hogy ne higgyem azt, hogy minden oké és nem haragszik, csak valamit közölni akart velem. Erre csak harapdáltam a piercingem, arra várva, hogy végre elmondja, hogy mit akar. – Anna mesélt nekem rólad. Nézd, ez nem az én dolgom, de látom hogyan nézett rád, és csak azt kérem, hogy ne szórakozz vele! – Ezzel aztán sikerült meglepnie!
- Miért, hogyan nézett rám?
- Amikor énekeltél…
- Oh, ne aggódj! Csak a hangom ami tetszik neki maximum. Ki nem állhat, mert egy bunkó vagyok. – Szóltam vissza keserű mosollyal az arcomon.
- Akkor jó! – Eresztett el egy sóhajt, majd már állt is fel. Azta, ez nagyon kedves tőled Ashton!
- Mi a másik dolog? – Húztam össze a szemöldököm, mert csodálkoztam rajta, hogy ilyen gyorsan lelépne.
- Ó! Hogy ettől még semmi sem változott. De úgy gondolom, hogy ennyit megtehetsz nekem! – És már itt sem volt. Én is sóhajtva feltápászkodtam, majd hazafelé vettem az irányt. Út közben azon rágódtam, hogy talán ez a valaha volt legrövidebb beszélgetésünk. Mindig elhülyültük az időt, és nem érdekelt, ha elkésünk valahonnan, de az olyan régnek tűnik már, pedig csak 1 hónap telt el. Hazaértem, és mivel még nem kellett semmit se tanulnom, rögtön a partra mentem. Anyáék még nem voltak otthon, majd talán addigra, mire hazaérek. A deszkám a kezemben a fürdő gatyám rajtam, más meg nem is kell. Az a jó, hogy nem néz itt senki sem hülyének, ha póló nélkül mászkálsz az utcán, mert valószínűnek gondolják, hogy az illető a vízhez igyekszik. Szerencsére nem voltak sokan, úgyhogy lehetett egy délutánom, amikor senki sem zavar meg. Mikor szörfözök, az agyam kicsit kikapcsol és el tudok felejteni mindent. Most azonban nem ment. Folyton azon járt az agyam, hogy mivel békíthetném ki Ashtont. Hihetetlen, hogy a legjobb haverom, de mégis olyan most mint egy idegen. Végül mikor nem jutottam semmire, úgy döntöttem, hogy hazamegyek, mivel az utóbbi időben nem igazán váltottam egy szót se anyáékkal.

Amint beléptem a házba, éreztem, hogy a kedvenc kajám illata az orromba kúszik.
- Luke! Megjöttél? – Kiabált ki anya a konyhából, mire én letámasztottam a deszkám és beslattyogtam hozzá. – Ó, szia! – Köszöntött, de nem nézett rám, csak egy pillanatra, mert el volt foglalva az étellel. – Mivel újak a környéken, úgy gondoltam, hogy meghívom az új szomszédainkat vacsorára. – Közölte velem, gondolom azért, hogy viselkedjek normálisan és nézzek ki valahogy. Aztán leesett!
- Várj! A szembe szomszédokat? – Kérdeztem izgatottan, és reménykedtem, hogy így legyen.
- Igen. Gondoltam, hogy örülni fogsz neki, és ebből leszűrtem, hogy már találkoztál a lánnyal. – Erre csak vigyorogva bólintottam. Anya jól ismer engem, és néha be is segít ebbe-abba.
- Igen, ő Ash unokatesója. Az anyukája meg az igazgató. – Mondtam keserűen.
- Na akkor meg pláne tűnés a szobádba, és szedd össze magad! Apád üzleti útra ment, szóval ő sajnos nem tud itt lenni. – Mondta rezzenéstelenül, de tudtam, hogy nagyon rossz neki, hogy apa alig van itthon, ezért csak csendesen odasétáltam hozzá, és szorosan megöleltem. Gyakorlatilag a két kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor volt együtt a család egy vacsorán. Két éve meg talán alig van itthon, mivel úgy gondolja, hogy én is tudok vigyázni anyára, ő meg beletemetheti magát a munkába. Nem tud leállni. A gondolataimból a csengő zökkentett ki, és ekkor jöttem rá, hogy még nem csináltam semmit. Gyorsan beugrottam a zuhany alá, és lehetetlennek tűnő 2 perc alatt lemostam magamról a sós vizet. Magamra kaptam egy fekete csőszárú farmert meg egy piros kockás inget, amit már a lépcsőn lefele menet gomboltam be. Azt hiszem, még sose készültem el ilyen gyorsan. Mikor leértem, akkor rögtön belecsöppentem a dolgok közepébe, mivel ott állt velem szembe az igazgatónő és a férje, viszont Anna-t sehol sem láttam. Ez egy kicsit lehangolt, de aztán visszavettem az álarcomat és kedvesen mosolyogtam. Anya nagyszerűen elbeszélgetett velük, én viszont csak akkor szólaltam meg, hogyha kérdeztek, de akkor is csak nagy ritkán.
- És hol van a gyönyörű Anna? – Ütötte meg anya kérdése a fülem. Erre már jobban hegyeztem a fülem, de próbáltam nem feltűnősködni, és ettem tovább.
- Ó, nos sajnálom, hogy nem tudott velünk együtt jönni, de bármelyik pillanatban ideérhet. Kint volt a parton az unokatestvérével, és későn ért haza. Azt mondta elkészül, és utánunk jön. – Válaszolt mosolyogva az igazgatónő. Hú, elég fura, hogy itt bájcseveg előttem a suli dirije az anyámmal. De innentől megint becsuktam a fülem, és csak akkor válaszoltam, ha a nevemen szólítottak. Aztán megint megszólalt a csengő. A hang visszhangzott a fejemben, és mélyen beivódott a fülembe, mert tudom, hogy mit jelez. Megérkezett. Anya már indult volna, de megállítottam.
- Majd én kinyitom! – Ajánlottam fel, és már fel is álltam. A hátam mögött hallottam, amint az igazgatónő megjegyzi, hogy milyen udvarias vagyok. Erre el kellett mosolyodnom. Nincs annál jobb, ha a diri kedvel, ráadásul még azért is, mert Anna a lánya. Gyorsan kinyitottam az ajtót, és azonnal kővé merevedtem. Még megszólalni se tudtam attól, ami a szemem elé tárult. Aztán végül azt hiszem, hogy kinyögtem egy hellót, de már abban se vagyok biztos. Csak félreálltam az ajtóból, és végignéztem, ahogy besétál előttem.
- Hű! – Nyögtem, majd nyeltem egyet, ahogy végignéztem rajta miközben előttem sétált. Rövid, de mégse ribancos fekete ruhát viselt szintén fekete magas sarkúval. Nekem végem!

1.Fejezet

Sziasztok! :)) Nos, úgy beszéltük meg, hogy egy kis kedvcsinálás képpen ma fel is tesszük az első részt, ami remélem tetszeni fog nektek! Nagyon megköszönnénk, ha írnátok egy kis kommentet vagy valami ilyesmit, hogy tudjuk, hogy érdemes ezt csinálni. Persze nem muszáj, nem akarok követelőzni, mert szerintem hülyeség az, hogy 5 komi és akkor lesz új rész. Sokan csinálják ezt, de szerintem ez hülyeség, mert senkit sem lehet kötelezni rá, és nem kierőszakolni kell az emberekből a véleményüket. Ha tetszik úgyis írni fognak! :)
Szóval jó olvasást kívánok! <3
Regi xx

Luke

Mi voltunk Sydney királyai. Mindenki körbeugrált miket, és mindenki a haverunk akart lenni. Mindezt azért, mert volt egy kis helyi bandánk, amit a nyáron alapítottunk, de szerintem a szörfözési tudományunk is besegített egy kicsit. Minden este felléptünk egy kis bárban. Imádtak minket, mindenki őrjöngött, egészen addig a napig, amíg ennek az egésznek vége nem lett. Mert Ashton nélkül már nem volt ugyanaz. Tudjátok hogy van ez, ha négy fiú egy bandában van. Előfordul az, hogy ugyanaz tetszik meg nekünk. Esküszöm fogalmam se volt róla, hogy Ash randizgat azzal a lánnyal. Sosem említette. De úgy látszott a csajt nem nagyon zavarta. Így kötött ki az én ágyamban, amit természetesen Ashton megtudott. Hiába magyarázkodtam neki, nem érdekelte. Azóta nem láttuk őt. Próbáltuk elérni telefonon, kerestük otthon is. De a telefont nem vette fel, a szülei meg azt mondták, hogy az unokatesójánál van. Ezt azért nem hittük el, mert sose beszélt arról, hogy lenne neki egyáltalán. De most talán minden megváltozhat, mivel újra itt a szeptember, és kezdhetjük a sulit. Mivel én fiatalabb voltam, mint a másik három srác, név szerint Calum Hood és Michael Clifford, Ashton-t meg már említettem, én nem velük vagyok egy osztályba. A srácok megígérték suliba jövet közben, hogy megpróbálják megbékíteni Ashton-t, bár erre nem sok esélyt látok.

- Hé srácok! – Szólalt fel Calum, mire abba az irányba néztem, amerre ő. A suli előtt Ash egy lánnyal társalgott. Innen nézve elég jól elvoltak. Nem láttam, hogy ki volt az a csaj, mert háttal állt nekem, de most nem is ez számított, hanem az, hogy végre tudjuk, hogy Ashton nem szívódott fel.

- Odamegyek! – Mondtam, és már indultam volna, ha a fiúk nem rángatnak vissza. – Most mi van?

- Nem mehetsz csak úgy oda te barom! Vagy megint azt akarod, hogy azt higgye, hogy el akarod lopni a nőjét? – Nézett rám, kérdőn, mire én sóhajtva megadtam magam.

-Jó, igazatok van. Majd suli után beszélek vele. Vagyis megpróbálom. – Mondtam, miközben figyeltem, ahogy Ashton bemegy a suliba a lánnyal az oldalán, aki egyáltalán nem tűnt ismerősnek, pedig aztán én tudom, hogy milyen lányok járnak ide.

- Fiúlk, ti láttátok már korábban a csajt, aki vele volt? – Néztem rájuk, mire ők gorombán néztek rám. – Nyugi, csak egy ártatlan kérdés volt. Ne gondoljatok semmi olyanra. Amúgy sem az esetem, én inkább a szőkéket bírom.

- Luke, szerintem most szállj le a témáról. Ne haragítsd meg még jobban. És ami a lányt illeti, nem. Még sosem láttam ezelőtt. – Mondta Calum.

- Talán mert új? – Szólalt meg most először Michael. Ő keveset beszél, és csak akkor ha már nagyon idegesítjük őt, vagy ha még a nyilvánvalóra se jövünk rá.

- Meglehet. Na mindegy is, menjünk! – Mondtam és befelé indultunk mi is. A folyosón végigmenve hallottam, ahogy szinte az összes csaj nyávogva odaköszön nekünk. A fele, már bocs a kifejezésért, de vagy festett szőke ribanc volt, vagy pedig buta mint a segg. Akadtak itt szép és okos lányok, és engem valahogy inkább azok vonzottak. Hiába nézek ki nőcsábásznak, mert azért minden férfi szereti, ha csajok veszik körül, de sose szórakozok velük. Maximum ha bulizunk akkor elfér egy-egy egyéjszakás kaland, de akkor olyan lányt is keresek hozzá, aki nem bánja. Nem szeretem megbántani őket. Az osztály előtt elköszöntem a fiúktól mert az övüké még odébb volt. Úgy gondoltam, hogy idén is ugyan azt a helyet foglalom el, hátul a sarokban. Nem ül mellettem senki. A lányok túl félénkek ahhoz, hogy ide üljenek, a fiúk meg túl gyíkok ahhoz, ezért elkerülnek. Inkább a fiúk évfolyamával haverkodok, mint ezekkel. Rajtam kívül voltak még páran a terembe, de nagyon nem izgatott, egészen addig, amíg meg nem szólalt a csengő, és be nem jött az ofő. Valamit beszélt, de a fülhallgatómon keresztül nem hallottam, de nem is érdekelt túlzottan, csak amikor a mellettem lévő széket láttam, hogy valaki kihúzza. Felnéztem, hogy ki lehet az, és baszki! Az a csaj volt, akit reggel láttunk Ashton-nal. Ó ezt nem hiszem el! Kikaptam a fülemből a fülhallgatót, majd kíváncsian fürkésztem őt.

- Bocs, de csak itt van hely. – Suttogta, és a a lehető legtávolabb ült le tőlem a padban. Jó kis évünk lesz!

- Kérlek, bemutatkoznál nekünk? – Szólt Mrs.Smith, az osztályfőnökünk.

- Ühm, persze. – Mondta a lány, és félénken felállt mellettem. Na, ő is felejtős! Jesszus! Még csak meg se kéne fordulnia a fejemben, hiszen attól, hogy nem beszél velem, Ash még mindig a legjobb haverom szaros korom óta, úgyhogy még csak nem is kéne úgy néznem a barátnőire. Már ha ez a lány az. De ő túl félénknek és esetlennek nézett ki, én meg a belevaló csajokat szeretem. De lehet, hogy ez csak azért van, mert egy új suliba jött. – Nos, a nevem Anna. Anna Wilson. Most költöztünk ide a fővárosból a nyáron, mivel a családom másik fele is itt él. A nyarakat mindig itt töltöm, mivel imádok szörfözni a barátaimmal. Testvérem nincs, viszont annál inkább több ismerősöm van. Szeretek olvasni, főleg romantikus regényeket, és… - És csak beszélt és beszélt és beszélt. Ennek a csajnak szófosása van. Remélem ,hozzám nem fog sokat beszélni, mert akkor nem nagyon fogunk kijönni egymással. Egyedül az keltette fel a figyelmemet, hogy szeret szörfözni, de ez nem jelenti azt, hogy tud is! Lopva visszadugtam a fülhallgatómat a fülembe, mivel úgy gondoltam, hogy úgy se fog semmi érdekeset mondani, vagy olyat, ami engem érdekelne. Ahogy körbenéztem, mindenki ámulattal figyelte őt és hallgatták, amit mond. A tanárnő imádja Ashton-t, szóval ha megtudja, hogy ez a csaj itt a barátnője, ő lesz az új kiskedvence. Mikor a csaj, vagyis Anna leült, akkor kinyomtam a zenét és figyeltem az ofőre. Nem vagyok én rossz gyerek, a jegyeim se rosszak, de vannak dolgok, amik egyszerűen nem érdekelnek, és azt ki is mutatom.

- Szóval, szerintem sokatoknak nem lesz meglepetés, hogy iskolánknak új igazgatója van, mivel Mr. Peterson nyugdíjba vonult és elköltözött a városból. – Na igen. Az előző igazgató már meghaladta a 60-at, szóval már ideje volt. Szegény nem bírta a sok stresszt, pedig bírtam őt. Nyugis fazon volt, és nem büntetett meg semmit minden kis baromságért. – Az új igazgató, kissé másképp gondolkodik, és szeretne behozni néhány dolgot, ami a ti javatokra válhat. Hamarosan szerintem be is fog jönni ide hozzátok, és személyesen bemutatkozik. – Amint ezt kimondta, az ajtón kopogtak, és hamarosan ki is nyitódott. Egy fiatal nő lépett be rajta, szokványos ruhában. Egész csinos volt. Hosszú barna haja volt, és barna szemei. Valakire hasonlítottak a vonásai, de meg nem tudnám mondani, hogy kire.

- Üdvözlök mindenkit! Sophia Irwin vagyok, az új igazgató. – Okkéééé. Álljunk csak meg! Irwin? Hát persze! Most már tudom, kire hasonlít ennyire. Ash apjára. Hogy ez nem esett le előbb! Szép volt Luke! - Nem rabolom sokáig az időtöket, mert első nap van, és mindenki szeretne minél hamarabb hazamenni, és megtámadni a partot, de pár dolgot el szeretnék mondani. Elsőként, köszönöm, hogy az iskola ilyen szívélyesen fogadott engem és a családomat. Ha jól értesültem, akkor az iskolába érkezett jó pár új diák ebben az évben - és ezt nem a kilencedikesekre értem – szóval szeretném, ha tisztelettel bánnátok velük. Még pár szó, és végeztem. Szeretnék szakköröket bevezetni, ami kizárólag a ti szórakoztatásotokat szolgálja. Lehet rá szavazni is, szívesen meghallgatom a javaslataitokat. De most röviden csak ennyi lenne, mert mindjárt csengetnek, és még rengeteg osztályt kell körbejárnom. – Köszönt el, és ki is viharzott a teremből. Mellettem Ms. Szófosó kisasszony felsóhajtott, amint kitette a lábát az ajtón az igazgatónő. Bírom azt a nőt, már most. Nem tűnik valami szigorúnak, de van benne valami tekintélyt parancsoló. Csodálkozom, hogy még sose találkoztam vele, mivel ő a legjobb haverom apjának a testvére. Vagyis a volt legjobb haveromé. Amint Mrs.Smith szóra nyitotta a száját, kicsengettek. Apám, de lassan ment el ez a 4 osztályfőnöki! És ez még csak az első nap volt. Az újdonsült padtársam már indult is, mire én utána szóltam.

- Mi az? Meg sem kérdezed, hogy hogy hívják a sármos padtársadat? – Kérdeztem tőle szemtelenül. Kíváncsi voltam, hogy milyen reakciót vált ki belőle.

- Bunkó! – Dünnyögte az orra alatt.

- Hogy mondtad? – Kérdeztem vissza egy hatalmas arrogáns vigyorral az arcomon, miközben a fülemhez emeltem a kezem, mintha nem hallottam volna.

- Á, csak azt mondtam, hogy bunkó! – Mondta ezúttal lassan és érthetően az utolsó szót.

- Majdnem talált. Luke vagyok. Luke Hemmings. – Nyújtottam neki a kezem vigyorogva, mire ő lefagyott.

- Te vagy Luke? – Kérdezte, mire meglepődtem, hogy egyáltalán hallott rólam. Én csak egy aprót bólintottam, várva valamiféle magyarázatot.

- Akkor már mindent értek. – Csak ennyit mondott, és kiviharzott a teremből. Én pedig gyorsan utána, de majdnem nekirohantam miközben az ajtóban állt Ashton társaságában, aki amint meglátott szúrósan nézett rám.

- Eszedbe se jusson! – Mondta, majd elhúzta onnan Anna-t. Ó, szóval ő mesélt neki rólam. Most biztos azt hiszi, hogy egy bunkó paraszt vagyok, aki elvette Ashton előző szerelmét. Csak megráztam a fejem, és hazafelé vettem az irányt. Meg se kerestem a srácokat, úgyis tudják, hogy találkozunk a parton.

Hazaérve felrohantam a szobámba és ledobtam a cuccaimat a sarokba. A rajtam levő ruhákat elhajítottam valamerre, és magamra kaptam a fürdőgatyám, a deszkámat is kihalásztam a sarokból és indulhattunk is. Egyedül a szörfdeszkám az, amit mindig visszateszek a helyére és vigyázok rá. A többi holmimat finoman szólva magasról leszartam, de ha valaki kárt tesz a deszkámba, annak annyi! Mire leértem a partra a srácok már ott voltak és csak rám vártak, de úgy láttam, hogy már megkóstolták a vizet.

- Milyenek ma a hullámok? – Kérdeztem tőlük, amint odaértem.

- Istenieeek! – Üvöltötte Michael és elrohant a víz felé, Calum pedig követte az ő példáját. Én is indultam volna utánuk, mire azonban valami felkeltette a figyelmem, ami nem volt más, mint egy tűzpiros bikini és egy igen formás fenék. Vigyorogva elindultam a lány felé, és mikor odaértem mögé, akkor füttyentettem egyet.

- Milyen csini babát dobott ki ma a víz. – Mondtam, mire hátrafordult, és azzal találtam szembe magam akire a legkevésbé se számítottam.

- Hali Bunkókám! Úgy látom elég sok sót nyeltél. – Válaszolta kedvesen.

- Wáó. Mivel érdemeltem én ezt ki?

- Micsodát?

- Ezt a hangnemet. Még csak nem is ismersz! – Mondtam neki, mert tényleg nem értettem mért volt ennyire harapós.

- Ó, dehogyis nem! Eleget tudok én rólad Luke Robert Hemmings. – Mondta egy győztes mosollyal.

- Honnan tudod a teljes nevem? – Kérdeztem csodálkozva, mert a második nevemet határozottan nem említettem neki.

- Hah, többet tudok rólad, mint hinnéd! – Mondta, majd indult volna a víz felé.

- Fogadjunk, hogy nem maradsz fenn a deszkán! – Mondtam neki vigyorogva.

- Oké. Mi a tét? – Ment bele egyből. Hm, talán nem is olyan félénk, mint hittem.

- Ha nyersz, békén hagylak. Ha veszítesz, akkor segítesz nekem beszélni Ashtonnal. – Mondtam felhúzott szemöldökkel, és felé nyújtottam a jobbosomat.

- Benne vagyok. Szavad ne feledd Bunkó! – Válaszolta, majd berohant a vízbe. Bevallom eléggé jó látvány volt. Ash jól választott. Tüzes kiscsaj. Figyeltem őt, és enyhén szólva le voltam sokkolva. Baromi jól nyomta! Ki nem néztem volna belőle, és hát az se lesz meglepetés, hogy végig fennmaradt. Mikor kiért felém sétált, és láthatólag elégedett volt magával.

- És most szállj le rólam! – Mondta, miközben elment mellettem. Még csak meg sem állt. Én néztem utána, mikor megláttam, hogy kihez is megy. Összenéztünk, majd sarkon fordultam és elhúztam a csíkot. Gondolhattam volna, hogy Ash is itt van! Remélem nem nézte végig ezt az egészet, mert még félre értené. Bár be kell vallanom, baromi jó ez a csaj, de le kell állítanom magam, mivel ő a legjobb barátom barátnője.

- Luke! Én a helyedben nem kezdenék ki a diri lányával rögtön az első napon! – Mondta Michael.

- Mi van?

- Anna. Te véletlen nem az osztálytársa vagy öreg? – Folytatta tovább.

- De igen. Fogalmam se volt, hogy a lánya. És akkor ez azt jelenti, hogy ő…

- Igen, Ashton unokatesója, akit jobb lesz ha ki is versz a fejedből. – Ó, azt már nem. Így egy csomó mindent megértettem. És azt is, hogy miért tud rólam ilyen sokat, vagy hogy miért van ennyit Ashton társaságában. És akkor ezek szerint igaz volt az uncsitesós sztori.

- De ti honnét tudjátok hogy ki ő? – Kérdeztem zavartan, mert azt nem igazán értettem.

- Tudod, Ash csak veled nem beszél. És nem mondta konkrétan, de célzott rá, hogy ne próbálkozzunk a csajnál. Tartsd tiszteletben! Úgy talán könnyebben megbékél, hiszen már több mint egy hónapja volt, hogy az eset megtörtént. – Hű, még sosem beszélt ennyit egyszerre. Na mindegy! Még egyszer feléjük néztem, és láttam, hogy Ashton új haverjai mind ott voltak körülötte na meg az osztályunkból lévő gyíkok is. Erre felhorkantam, mert majd pont valaki őközülük kell majd neki. Mire feleszméltem a bambulásomból – túlságosan lekötötte a figyelmem az a lapos has és az a bikini – Michael már a vízben volt. Úgy határoztam, hogy nekem is ideje lenne belevetnem magam a hullámok közé, ezért a sós óriás felé vettem az irányt.

A srácokkal estig kint voltunk a parton, amíg be nem sötétedett. Valahogy most nem a szörfözésen járt az agyam, hanem azon a hosszú barna hajú lányon, aki pár méterrel arrébb szórakozott azokkal a gyökerekkel. Mérges voltam, mert ha nem vagyok vele olyan paraszt, akkor talán most én is ott lehetnék. Bár kétlem, hogy Ashton eltűrné azt. Mikor indultam haza, akkor hallottam a beszélgetésüket.

- Oké, holnap találkozunk, majd csöngetek, ha odaértem hozzátok. – Köszönt el tőle Ashton, majd elment a többiekkel abba az irányba, amerre laknak. Ó, ezek szerint nem kíséri haza. Na akkor majd én! Gyorsan beértem Anna-t, aki tisztában volt vele, hogy ott vagyok a sarkában.

- Megállapodtunk valamiben Luke! Akkor tartsd is magad ahhoz.

- Azta, jó hallani, hogy végre a nevemen szólítasz.

- Szeretnéd, ha visszatérnék a Bunkóra? Mert megteszem, ha végre leszállsz rólam. – Eléggé mérgesnek tűnt, de nem érdekelt.

- Nyugi! De nem hagyhatom, hogy egyedül menj haza. Nem akarom, hogy bajod legyen.

- Nem kell hazakísérni, mivel itt lakok két utcányira. Szóval pá! – Mutatott az egyik utca felé, amerre történetesen a mi házunk van.

- Hát, el kell, hogy szomorítsalak, de én is arra lakok. Szóval akár akarod, akár nem, én is arra megyek.

- Remek! Most azt várod, hogy körbeugráljalak? – Kérdezte rám se nézve.

- Nem. De az megteszi, hogyha normálisan beszélgetnél velem ez alatt az idő alatt. Csak most. Utána békén hagylak!

- Megígéred? – Húzta résnyire a szemeit.

- Meg!

- Oké. – Ezután nem mondott semmit, csak csendben sétált mellettem. De több, mint a semmi. Nem értem Ashton hogy lehetett olyan felelőtlen, hogy egyedül hazaengedte. Ide is értünk a házunkhoz, mire meg akartam szólalni, de ő megelőzött.

- Hát, bocs Bunkókám, de innentől egyedül kell menned, ugyanis én hazaértem. – Nézett végre rám, mire én felnéztem a házukra és elvigyorodtam.

- Az jó, mert én meg itt lakok. – Mutattam magam mögé egy hatalmas vigyorral és asszem még vihogtam is hozzá.

- Hurrá! – Mondta, majd el se köszönt, és beviharozott a házba. Én komótosan átsétáltam az út másik oldalára, fel a kocsifeljárón, végül fel a lépcsőn, be a szobámba. A szerencsém az volt, hogy az ablakom pont az utcára nézett, ezért meg tudom nézni, hogyha elhagyja a házat. Aztán mikor felgyulladt a lámpa az emeletükön egy árnyékot láttam meg az ablaknál, majd végül őt is. Gonoszan vigyorogva intettem neki egyet, mire ő mérgesen elhúzta a sötétítő függönyt. Én csak nevetve elvánszorogtam a fürdőbe, de még a zuhany alatt se tudtam visszafogni magam. Úgy érzem, hogy még se lesz olyan unalmas a hátralévő két évem a gimiben!

 Remélem, hogy tetszett! :)

Köszöntő

Drága olvasóink és leendő olvasóink!

Hamarosan újra nyílik a blog, amit a wattpadon kezdett ez ionlyneedyou 10- ionlyneedyou néven. Remélem, és reméljük, hogy ezek után is olvasni és szeretni fogjátok a történetet. Mostantól én is besegítek majd a fejezetek megírásába! :)

Ölel titeket, Della és Regi