2.Fejezet

Szaisztook! Elnzést kicsit nagyon elfeledkeztem a dolgokról és hát ne haragudjatok de fogalmam sincs miről írjak üres dumát a rész előtt, szóval csak simán jó olvasást!
Regi. xx

Luke.

Másnap reggel szokatlan módon az ébresztőm előtt felkeltem. Na persze nem azért, mert ennyire izgatott lennék a suli miatt, hanem inkább a mellettem ülő vadócka volt az oka annak, hogy vártam a napot. Úgy gondoltam, hogyha már előbb felkeltem, akkor azt az időt hasznosítom is. Mint minden reggel, most is az ablaknál kezdtem, és széthúztam a függönyöket. Apám! Esküszöm minden reggel kelek korábban, ha ez a látvány fogad! Csak mosolyogva nekidőltem a falnak, és az ablakon át figyeltem az újdonsült szembe szomszédomat. Feltételezem futni volt, mivel épp a házuk előtti füvön nyújtotta a lábait, és ami nekem ebben előnyömre vált, hogy nekem háttal végezte ezt, így jó rálátásom volt a kerek idomaira. Már majdnem kinyitottam az ablakot, hogy valami megjegyzést tegyek rá, de aztán meggondoltam magam. Mert ebből nekem csak hasznom származhat. Amíg nem tudja, hogy figyelemmel kísérem a reggeli tevékenységét, addig teljesen zavartalanul nézhetem őt. Megvártam amíg bemegy, majd én is nekiálltam összeszedni magam.

Lerohantam a lépcsőn, és beüvöltöttem a konyhába anyáéknak, hogy elmentem. Meg sem vártam a választ, csak felkaptam a cipőmet és már ki is léptem az ajtón. Eléggé ráérősen mentem a suli felé, mivel még rengeteg időm volt. Ahogy mindig is, most is megtartottuk a szokásunkat, és a srácokkal a suli előtt találkoztunk.
- Reggelt! – Köszöntem nekik, mire Cal hasonlóképp üdvözölt, Michael meg csak bólintott. Nem különösképp szoktuk magunkra venni, hogy még csak nem is köszön, de ő nem szereti vesztegetni a szavait, meg már amúgy is hozzászoktunk.
- Ez még csak a második nap, de eskü már most fosul érzem magam, hogy Ashton nincs itt! – Nézett Calum az említett felé, aki ezúttal Anna nélkül, az új haverjaival érkezett suliba.
- Sajnálom srácok! Ha akartok, menjetek csak, hiszen attól még a ti haverotok, hogy engem ki nem állhat! – Mondtam nekik, majd ott is hagytam őket. Bementem a suliba és a szekrényem felé vettem az irányt. Közbe-közbe megállított néhány haverom, hogy átlagos dolgokat kérdezzenek. A tipikus mit csináltam nyáron meg ilyenek. Azt nem értem, hogy a felüknek agya sincs, akkor minek állok le velük egyáltalán.
- Szijja Luke! – Hallottam meg mögülem a vinnyogást. Ó baszki már csak te hiányoztál! Most már tudom, miért volt olyan nyugis a tegnapi nap. Nem volt szerencsém találkozni Ms.Agyatlannal. Fájdalmas arcot vágtam, és megpróbáltam a lehetetlent, és nem leordítani a haját a fejéről. Mert higgyétek el, legszívesebben elküldeném melegebb éghajlatra, de abból is csak annyi jönne le neki, hogy menjünk kettesben nyaralni a trópusokra. Hányok tőle!
- Sandy! – Perdültem meg hatalmas műmosollyal az arcomon, majd mentem volna tovább, ha nem liheg a nyakamba.
- Jaj, annyira örülök, hogy újra látlaaak! Tegnap hiányoltalak ám!– Nyávogott tovább, de megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a fülsértő hangját. Mint minden suliban, nálunk is van egy buta szőke tyúk, aki azt hiszi, hogy övé a világ, és hogy itt mindenki oda van érte, csak a miénk éppenséggel vörös volt. Szánalmas! – Mondd csak, mikor lesz legközelebb koncitook? Annyira, de annyira szupi az a szááám! Hogy is hívják? – Nézett fel rám, mire én sóhajtva megálltam, mert végre odaértünk a termem elé.
- Ha ennyit mondasz, akkor honnan a szarból tudjam, melyikre gondolsz? De ha most megbocsájtasz … - Mutattam az ajtóra, hogy bemennék, és el is indultam, csak az volt a baj, hogy a modern műbarbi is jött utánam, mire csak forgattam a szemem.
- Tudod az a…! Ó, várj eléneklem! – Jaj, csak azt ne! – Midnight memorieeeees … - Kezdett el kornyikálni, mire én csak az égnek emeltem a fejem és a padom felé igyekeztem, ahol már Anna is ott volt, és legnagyobb meglepetésemre Ashton is ott ült mellette. Mind a ketten engem figyeltek, és Ash visszafojtott vigyorral nézte, ahogy a vöröske kornyikálva jön utánam.
- Én azt hiszem inkább megyek! – Ugrott fel Ash, és indult volna el, de megtorpant.
- Te meg mi a francot vinnyogsz itt? – Kérdezte összeráncolt szemöldökkel, mire Sandy befejezte az „éneklést”. Zene füleimnek! Mondanom sem kell, hogy Ash se szívleli.
- Hát a ti számotokat! – Mondta, és úgy nézett Ashton-ra, mintha elmentek volna neki otthonról. Mármint hogy Ashtonnak. Erre ő vadul vihogni kezdett. – Most meg mi van? – Nyávogta, mire odafordultam hozzá.
- Mondjuk az, hogy ez nem is a mi dalunk IQ fighter.
- Huuupsz! Tényleg nem? – Kuncogott idétlenül. – Akkor melyik az? Énekelj egyet légyszíííí!
- Ha megteszem, akkor lekopsz? – Kérdeztem tőle felvont szemöldökkel.
- Ez nem volt szép! De akkor igen, csak énekelj valamit. – Ú, most megsértődött. Hogy oda ne rohanjak! Elénekeltem neki a Beside you refrénjét, majd rá sem nézve a helyemre siettem.
- Ez valami isteni volt! – Ujjongott. – Később találkozunk! – Erre hátra se fordultam, csak a szememet forgatva leültem. Mikor láttam, hogy kiriszálta azt a lapos seggét a teremből, egy hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem, és a fejem a padra döntöttem. És ekkor észrevettem, hogy valami ragasztva van az aljára, és a vége kilóg a szélén, így könnyen észre lehet venni. Levettem, és láttam, hogy Hemmo névre van címezve. Egyetlen egy ember szokott így hívni, ezért vadul feltéptem, de csak egy sort találtam benne. „Suli után a szokásos helyen. Beszélnünk kell! – A” Anélkül, hogy odaírta volna a végére is tudtam volna, hogy ő írta. A papírt begyűrtem a táskámba, és előszedtem a fülesem, majd hozzádugtam a telómhoz.
- Mi az, már nem is köszönsz? – Szakította félbe tevékenykedésem Anna.
- Te kérted, hogy hagyjalak békén. – Mondtam neki egy vállrándítással, és képzeletben megveregettem a vállam. Úgy döntöttem, hogy taktikát váltok. Talán majd ha nem veszem figyelembe, vagyis úgy csinálok mintha nem érdekelne, akkor majd ő fog igyekezni utánam. Ennek a gondoltára el kellett fojtanom egy vigyort, és bedugtam a fülembe a fülhallgatót, majd benyomtam a zenét.

Az első három óra rettentő lassan telt el. Azt hittem, hogy már sose fog megszólalni az a rohadt csengő. Amint meghallottam, kirohantam a folyosóra és indultam is az udvar fele, a szokásos helyünkhöz. Közben azonban egy beszélgetés megütötte a fülem.
- Jaj, annyira édes vooolt! És amit énekelt! Jaj csajok, ez tuti, hogy jelentett valamit! – Vinnyogott Sandy. – De ajj látnotok kellett volna! – Vált undokabbá a hangja. – A kiscsaj szinte tátott szájjal bámulta, ahogy nekem énekelt.
- Bizti féltékeny volt, hogy Luke neked énekelt, és nem neki! Annyira összeilletek! És látszik rajta, hogy oda van érted. Csak a rosszfiús imidzs miatt nem meri kimutatni. – Mondta neki az egyik rabszolgája. És nekem itt elegem volt. Elindultam feléjük, de Cal és Mikey még pont időben elkaptak hátulról.
- Ne csinálj jelenetet Luke. Nem ér annyit! – Próbált hatni rám Michael, miközben megkísérelte, hogy elrángat onnan.
- Jó, tudok menni magamtól is! – Rántottam ki a karom a szorításukból, és elindultam hátra a fákhoz. Időközben elhaladtam Ashtonék mellett, mire bólintottam neki, hogy vettem a lapot, láttam az üzenetét. Ő is bólintott egy aprót, majd tovább beszélgetett a haverjaival. Hátul megálltam és nekitámaszkodtam egy fának, majd behuny szemekkel próbáltam lenyugodni. A fiúk ismernek és tudják, hogy ilyenkor hagyni kell, hogy lehiggadjak, ezért inkább ők is odamentek Ashékhez. Nem hiszem el, hogy Sandy már a második nap felcseszte az agyam! Egyszerűen elegem van abból a csajból! Még szerencse, hogy idén végez. De egy dologra hasznos volt legalább! Eszembe juttatta, hogy hétvégén koncertünk van. Ó, igaz! Még nem is említettem, hogy Ashton helyett van egy új dobosunk, akivel én még nem találkoztam, a srácok szedték össze valahonnan, de a nevét nem mondták meg, mert nem emlékeznek rá. Vagy csak nem akarták elmondani, hátha ideges leszek miatta. Odaadták neki a számokat, hogy gyakoroljon. Holnap lesz próba. Legalább valami jó is történik ezen az átkozott héten!

 Nagy bánatomra hamar eltelt a nagyszünet, majd ülhettem vissza és poshadhattam a padba. Amint vége lett az utolsó órámnak egyből a partra mentem. Ugyanis ott szoktunk lógni minden nap, meg ugye van még egy ügyem Ashtonnal.
- Luke! – Hallottam meg magam mögül a hangot.
- Ashton! – Biccentettem, majd néztem, ahogy leül mellém a dombon. Jó kis hely volt ez. Nem nagyon szoktak erre járni emberek, mert itt elég kavicsos a part, és nem strandolnak. Viszont kisebb csapatok, baráti társaságok előszeretettel választják ezt a helyet egy kis esti murira.
- Rövid leszek. Csak két dolog. – Kezdett bele, és ezzel jelezte is, hogy ne higgyem azt, hogy minden oké és nem haragszik, csak valamit közölni akart velem. Erre csak harapdáltam a piercingem, arra várva, hogy végre elmondja, hogy mit akar. – Anna mesélt nekem rólad. Nézd, ez nem az én dolgom, de látom hogyan nézett rád, és csak azt kérem, hogy ne szórakozz vele! – Ezzel aztán sikerült meglepnie!
- Miért, hogyan nézett rám?
- Amikor énekeltél…
- Oh, ne aggódj! Csak a hangom ami tetszik neki maximum. Ki nem állhat, mert egy bunkó vagyok. – Szóltam vissza keserű mosollyal az arcomon.
- Akkor jó! – Eresztett el egy sóhajt, majd már állt is fel. Azta, ez nagyon kedves tőled Ashton!
- Mi a másik dolog? – Húztam össze a szemöldököm, mert csodálkoztam rajta, hogy ilyen gyorsan lelépne.
- Ó! Hogy ettől még semmi sem változott. De úgy gondolom, hogy ennyit megtehetsz nekem! – És már itt sem volt. Én is sóhajtva feltápászkodtam, majd hazafelé vettem az irányt. Út közben azon rágódtam, hogy talán ez a valaha volt legrövidebb beszélgetésünk. Mindig elhülyültük az időt, és nem érdekelt, ha elkésünk valahonnan, de az olyan régnek tűnik már, pedig csak 1 hónap telt el. Hazaértem, és mivel még nem kellett semmit se tanulnom, rögtön a partra mentem. Anyáék még nem voltak otthon, majd talán addigra, mire hazaérek. A deszkám a kezemben a fürdő gatyám rajtam, más meg nem is kell. Az a jó, hogy nem néz itt senki sem hülyének, ha póló nélkül mászkálsz az utcán, mert valószínűnek gondolják, hogy az illető a vízhez igyekszik. Szerencsére nem voltak sokan, úgyhogy lehetett egy délutánom, amikor senki sem zavar meg. Mikor szörfözök, az agyam kicsit kikapcsol és el tudok felejteni mindent. Most azonban nem ment. Folyton azon járt az agyam, hogy mivel békíthetném ki Ashtont. Hihetetlen, hogy a legjobb haverom, de mégis olyan most mint egy idegen. Végül mikor nem jutottam semmire, úgy döntöttem, hogy hazamegyek, mivel az utóbbi időben nem igazán váltottam egy szót se anyáékkal.

Amint beléptem a házba, éreztem, hogy a kedvenc kajám illata az orromba kúszik.
- Luke! Megjöttél? – Kiabált ki anya a konyhából, mire én letámasztottam a deszkám és beslattyogtam hozzá. – Ó, szia! – Köszöntött, de nem nézett rám, csak egy pillanatra, mert el volt foglalva az étellel. – Mivel újak a környéken, úgy gondoltam, hogy meghívom az új szomszédainkat vacsorára. – Közölte velem, gondolom azért, hogy viselkedjek normálisan és nézzek ki valahogy. Aztán leesett!
- Várj! A szembe szomszédokat? – Kérdeztem izgatottan, és reménykedtem, hogy így legyen.
- Igen. Gondoltam, hogy örülni fogsz neki, és ebből leszűrtem, hogy már találkoztál a lánnyal. – Erre csak vigyorogva bólintottam. Anya jól ismer engem, és néha be is segít ebbe-abba.
- Igen, ő Ash unokatesója. Az anyukája meg az igazgató. – Mondtam keserűen.
- Na akkor meg pláne tűnés a szobádba, és szedd össze magad! Apád üzleti útra ment, szóval ő sajnos nem tud itt lenni. – Mondta rezzenéstelenül, de tudtam, hogy nagyon rossz neki, hogy apa alig van itthon, ezért csak csendesen odasétáltam hozzá, és szorosan megöleltem. Gyakorlatilag a két kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor volt együtt a család egy vacsorán. Két éve meg talán alig van itthon, mivel úgy gondolja, hogy én is tudok vigyázni anyára, ő meg beletemetheti magát a munkába. Nem tud leállni. A gondolataimból a csengő zökkentett ki, és ekkor jöttem rá, hogy még nem csináltam semmit. Gyorsan beugrottam a zuhany alá, és lehetetlennek tűnő 2 perc alatt lemostam magamról a sós vizet. Magamra kaptam egy fekete csőszárú farmert meg egy piros kockás inget, amit már a lépcsőn lefele menet gomboltam be. Azt hiszem, még sose készültem el ilyen gyorsan. Mikor leértem, akkor rögtön belecsöppentem a dolgok közepébe, mivel ott állt velem szembe az igazgatónő és a férje, viszont Anna-t sehol sem láttam. Ez egy kicsit lehangolt, de aztán visszavettem az álarcomat és kedvesen mosolyogtam. Anya nagyszerűen elbeszélgetett velük, én viszont csak akkor szólaltam meg, hogyha kérdeztek, de akkor is csak nagy ritkán.
- És hol van a gyönyörű Anna? – Ütötte meg anya kérdése a fülem. Erre már jobban hegyeztem a fülem, de próbáltam nem feltűnősködni, és ettem tovább.
- Ó, nos sajnálom, hogy nem tudott velünk együtt jönni, de bármelyik pillanatban ideérhet. Kint volt a parton az unokatestvérével, és későn ért haza. Azt mondta elkészül, és utánunk jön. – Válaszolt mosolyogva az igazgatónő. Hú, elég fura, hogy itt bájcseveg előttem a suli dirije az anyámmal. De innentől megint becsuktam a fülem, és csak akkor válaszoltam, ha a nevemen szólítottak. Aztán megint megszólalt a csengő. A hang visszhangzott a fejemben, és mélyen beivódott a fülembe, mert tudom, hogy mit jelez. Megérkezett. Anya már indult volna, de megállítottam.
- Majd én kinyitom! – Ajánlottam fel, és már fel is álltam. A hátam mögött hallottam, amint az igazgatónő megjegyzi, hogy milyen udvarias vagyok. Erre el kellett mosolyodnom. Nincs annál jobb, ha a diri kedvel, ráadásul még azért is, mert Anna a lánya. Gyorsan kinyitottam az ajtót, és azonnal kővé merevedtem. Még megszólalni se tudtam attól, ami a szemem elé tárult. Aztán végül azt hiszem, hogy kinyögtem egy hellót, de már abban se vagyok biztos. Csak félreálltam az ajtóból, és végignéztem, ahogy besétál előttem.
- Hű! – Nyögtem, majd nyeltem egyet, ahogy végignéztem rajta miközben előttem sétált. Rövid, de mégse ribancos fekete ruhát viselt szintén fekete magas sarkúval. Nekem végem!